Mensa suli
Mensa Suli+ Program
A magyar Mensa Suli+ ötlete kicsit rejtőjenős módon született. Bár itt nem négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál, mint a könyvben – ahol egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta alkották a társaságot –, hanem a Mensa HungarIQa Egyesület elnöke, Bogdán Richárd, a nemzetközi Mensa szervezet felügyelő pszichológusa, dr. Kovács Kristóf, a nemzetközi Mensa fejlesztési igazgatója, a cseh Tomáš Blumenstein és egy japán sushiválogatás. Ennek a beszélgetésnek a témája volt az a tehetséggondozó program, amelyet a cseh Mensa több mint húsz éve folytat, és az a tehetséggondozó hálózat, amelyet szerte Csehországban működtetnek, együtt a Mensa saját, hatosztályos alapítványi gimnáziumával. Mikor Tomáš látta, mennyire érdekel a programjuk, meghívott minket egy látogatásra, amelyre 2017 márciusában került sor. A Csehországban látottak meggyőztek minket arról, hogy érdemes egy tehetséggondozó programot elindítani Magyarországon is.
Mi az a Mensa?
A Mensa egy nemzetközi egyesület, amelyet 1946-ban alapítottak Angliában. Ma közel 154 ezer tagja van a világ száz országában. Magyarországi szervezete a Mensa HungarIQa. A Mensa célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Egyetlen tagsági kritériuma az emberek két százalékára jellemző intelligenciaszint elérése.
A Mensa nem kötelezi el magát egyetlen ideológia, filozófia, politika vagy vallás mellett sem, és semmilyen közös véleményt nem erőltet a tagjaira.
A Mensa igyekszik tudatosítani és népszerűsíteni az intelligenciát mint értéket, lehetőségei szerint mindent megtesz azért, hogy az emberi intelligenciát az emberiség javára fordítsuk. Támogatja az intelligencia természetére, jellemzőire és használatára irányuló kutatásokat, nem utolsósorban pedig ösztönző közeget biztosít a tagjainak.
A Mensa tagfelvételi tesztírásokat szervez. Azokat hívjuk meg a klubba, akik a teszten kiemelkedő intelligenciáról tesznek tanúbizonyságot, azaz olyan IQ-értéket érnek el, amely csak az emberek két százalékára jellemző.
Ha a napi működést nézzük, akkor a Mensa egyfajta klub. A tagjaink a szabadidejük egy részét töltik el a Mensában. Közös programokat szervezünk, Facebook-csoportokat működtetünk, kapcsolatokat építünk, IQ-tesztet fejlesztünk, logikai játékokat tesztelünk, vagy éppen jótékonykodunk. Van, akit évente egyszer látunk, más minden programon ott van. A tagjaink egy része fiatal, másik része idősebb, az egyik felük budapesti, a másik felük az ország többi részén lakik.
Miért indít a Mensa tehetséggondozó programot?
Az MH alapszabályában a következő célt tűzte ki maga elé az egyesület:
105. Az MH célja
– felkutatni, támogatni és az emberiség javára fordítani az emberi intelligenciát,
– elősegíteni az intelligencia természetére, jellemzőire és használatára irányuló kutatásokat, valamint
– ösztönző intellektuális és szociális környezetet biztosítani a tagjainak.
Ebből következik, hogy a kiemelkedően tehetséges gyerekek felkutatása, beazonosítása és gondozása a Mensa céljait szolgálja, a mensás know-how-n alapuló tehetséggondozó hálózat pedig nagyszerű eszköz az intelligencia és a Mensa népszerűsítésére.
A Mensa HungarIQa szempontjából az sem elhanyagolható előny, hogy az általunk már beazonosított, kiemelkedően magas IQ-val rendelkező fiataloknak egyenes az útja a Mensába (természetesen nekik is meg kell azért előtte írniuk a rendes felvételi tesztünket).
Mi az az Intellinvest és hogy jön a képbe?
Az Intellinvest Zrt. egy kizárólag a Mensa HungarIQa Egyesület tagjainak tulajdonában lévő befektetőcég. Célja egyfajta inkubátorként felkarolni a kreatív Mensa tagok ötleteit, tőkével, a benne folyamatosan felhalmozódó közös tudásra alapuló tanácsokkal, szakmai támogatással segíteni azok kezdeti lépéseit, megvalósulását és majdani üzleti sikereit, emellett inspirálni a tagjait újabb ötletek kidolgozására, lehetőséget adni az éppen szabadidővel rendelkező tagjai számára hasznos munka végzésére és persze nem utolsósorban biztosítani a jövedelmezőséget.
Az Intellinvest csapatával igyekszünk olyan projektekhez hátteret biztosítani, amelyek mind számunkra, mind környezetünk számára értéket teremtenek, kihasználva az együttműködésben rejlő szinergiákat. Bár nagyon sokféle gyökereink vannak, mindennapos tapasztalatunk, hogy pusztán a legszínesebb szürkeállomány tudása, a pénz, a technológiai, módszertani megoldás önmagában nem elég. Úgy hisszük, mindezen erőforrások és a Mensa HungarIQa Egyesületben már kialakult bizalom és együttműködés egyesítése biztosítja azokat az eredményeket, amelyek boldogságot jelentenek számunkra.
Az Intellinvest karolta fel a 2024-ig a Mensa berkein belül futó Mensa Suli+ projektet, amellyel az alapítók célja a kezdetektől fogva az volt, hogy kiterjeszthessék az egyesületen kívül is, hogy minél több gyermekhez érhessen el.
Kik vehetnek részt a programban?
A Mensa Suli+ első évben egy pilot programmal indult. Csak mensások gyerekeit vártuk, a 10–11 éves korosztályból. Az első tanév tapasztalatainak kiértékelése után döntöttünk úgy, hogy a programunk 2+1 éves lesz.
2024 októberében indult a 8. évfolyam: a Mensa Suli+ foglalkozássorozatra ismét 12 diákot vettünk fel, ez szavatolja, hogy minden diáknak jusson kellő figyelem, és hogy – ha igény merül fel – további segítséget kaphassanak a résztvevők abban, hogy egyes területeken elmélyedjenek. A megcélzott korosztály a 4–5. osztályosoké, ekkorra a diákok már készségszinten elsajátították az alapkompetenciákat (írás-olvasás, a matematika alapjai), de az orientációjuk még nem kezdődött meg. Nyitottak minden irányban, és van már annyi tudásuk a világról, hogy könnyen lehessen szélesíteni a látókörüket, felkínálni nekik új irányokat, távlatokat. Ha ekkor derül ki valakiről, hogy egy adott területen is kimondottan jó képességekkel rendelkezik, akkor a megfelelő időben lehet segíteni képességei kibontakoztatásában.
A kiválasztás
A jelentkező gyerekeket Dr. Kovács Kristóf, a Mensa HungarIQa felügyelő pszichológusa által kidolgozott felvételi eljárás során teszteljük le a korcsoportnak megfelelő, hivatalos IQ-teszttel. A programba a legjobb eredményt elért gyerekek kerülhetnek be, a meghirdetett keretszám betöltéséig.
Költségek
A program szervezési-pénzügyi oldalát az Intellinvest Zrt. biztosítja. A résztvevők költségeit a szülők fedezik. A Mensa HungarIQa 8 éven át infrastruktúrájával, jelenleg pedig a marketinggel támogatja a kezdeményezés további sikerét.
Kik biztosítják a szakmai hátteret?
A program szakmai vezetője Mózes Krisztián tehetséggondozó pedagógus, a Mensa HungarIQa tehetséggondozási ügyvivője, aki maga is több évtizede foglalkozik tehetséggondozással. A gyerekek kiválasztásának menetét Dr. Kovács Kristóf, a Mensa HungarIQa nemzeti, és a Mensa International korábbi nemzetközi felügyelő pszichológusa dolgozta ki. Kristóf kutató pszichológus, a Szegedi Egyetemen szerzett pszichológusi diplomát, majd a Cambridge-i Egyetemen MPhil és PhD fokozatot. Fő kutatási területe a kognitív képességek és azok mérése. A program alapítója és Mensán belüli vezetője Bogdán Richárd.
A szakmai program összeállításában dr. Gyarmathy Éva, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézete tudományos főmunkatársa, Príma-díjas tehetséggondozó pszichológus, továbbá Fuszek Csilla, a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója vettek részt.
Milyen igény hívta életre a programot?
Nem újdonság, hogy az iskolák rendszere, tananyaga valószínűleg az elmúlt másfél száz év legnagyobb változását éli meg, hiszen a technológiai fejlődés olyan vívmányokkal ajándékozta meg az emberiséget, mint a számítógép, az internet és a mobiltelefonok, amelyek révén (szinte) bárhol bármikor bármilyen információt el lehet érni. Így többé nem a nagy mennyiségű lexikális tudás birtoklása a cél, sokkal inkább az információk közötti navigálás. Ezek mellett egyre növekszik a tudományterületek átjárhatósága, és ezzel párhuzamosan csökken a tudományok klasszikus, akadémikus felosztásának fontossága. Az ilyen interdiszciplinaritás komplex szemléletet követel meg, amelynek ma a tantervhez kötött iskolák nem tudnak teret biztosítani. A fent említett változások bizonyos régebbi kompetenciák fontosságának csökkenését hozzák magukkal, míg mások jelentősége egyértelműen növekszik, és ezt kellene lekövetnie az egyébként igen lassan mozgó, és Magyarországon másfél évszázada alapjaiban változatlan oktatási rendszernek is…
Kiknek szól a program?
A Mensa HungarIQa Egyesület azokat fogadja tagjai sorába, akik az emberiség felső 2 százalékára jellemző intelligenciahányadost érnek el a felvételi tesztjén, így ez a program is a magas intelligenciával rendelkező diákokat várja. Ezekre a diákokra jellemző a kiemelkedő kognitív képesség és az ebből fakadó állandó érdeklődés, a szüntelen tudásvágy, a rengeteg kérdés. Csillogó intellektusukra a közoktatás nincs felkészülve, így az iskola egyfelől könnyen válhat „nem túl izgi”, sőt, unalmas hellyé számukra – hiszen az ő képességeikhez képest valóban lassabb tempóra van tervezve –, ők maguk pedig akár problémás diákká válhatnak egy-egy kevésbé figyelmes, kevésbé felkészült tanító szemében.
Az ilyen diákok számára az egyik lehetőség a gazdagítás, azaz a tananyag mélyítése, növelése az egyén képességeinek megfelelően, és ezt célozza a programunk is. Rendszeresen más-más témában tervezünk foglalkozásokat, amelyek révén új tudományterületek, „tudásdimenziók” nyílhatnak meg a résztvevők előtt. Ezek felkelthetik a jellemzően élénk érdeklődésüket, új irányokban indulhatnak el az önmegvalósítás útján, az iskola mellett még szabadon maradó szellemi kapacitásaikat értékes tartalmakkal tudják kitölteni.
Nem elhanyagolható szempont a program által kínált ösztönző szellemi közeg – voltaképpen az egyesület alapszabályának szellemében –, amely pusztán a magas intelligenciájú tanulók beválogatásával, részvételével ki tud alakulni, de természetesen cél is ennek segítése. Ilyen közösségben a jó képességű diákok a tapasztalatok alapján felszabadulnak, egymást motiválják, és szinte „fürdenek” az érzésben, hogy hasonszőrűek között lehetnek, hogy olyan közösségre lelnek, ahol hasonlóan gyorsan gondolkodnak, tudják követni egymás gondolatmenetét, és – jellemzően – gazdag ismeretanyaggal rendelkeznek, nem feltétlenül, nem elsősorban az iskola, hanem az egyéni érdeklődés miatt.
Talent klub
Harmadik évtől lehetőség nyílik egy kötetlenebb formában szervezett foglalkozássorozatra, a Mensa Suli+ Talent Klubra. Ezt a már „végzett” évfolyamok diákjai számára lehet létrehozni. A Mensán belül már évek óta működő klubban a változatos előadások, a csoportmunka, és az egyéni feladatmegoldás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a közösségteremtésre, a kötetlenebb beszélgetésre, játékra is. A Klub 18 éves korig tart, ekkor érik el ugyanis a Mensa-tagság korhatárát.
A program gyakorlati megvalósítása
A háromórás foglalkozásokat iskolaidőn kívül, nagyjából két-három hetente tartjuk. Az előadások tematikáját úgy határoztuk meg, hogy az iskolai tananyagból hiányzó ismereteket adja át, amelyek mind megnyitják annak a lehetőségét, hogy a diákok egyénileg elmélyüljenek a felkínált témákban. A foglalkozássorozaton a témakörök ismétlődnek, ám az alkalmak szervezésekor figyelembe vesszük a diákok visszajelzéseit, beépítve a visszacsatolást a rendszerbe.
Cél volt a témák és az előadók kiválasztásakor, hogy elméleti alapozás mellett gazdag gyakorlati rész is kapcsolódjon a foglalkozáshoz, illetve hogy a foglalkozások olyan alapot nyújtsanak, amelyre a későbbiekben építkezni lehet. Fontos szempont a kipróbált, friss szemléletű előadók felkérése, akik tudnak szólni a gyerekek nyelvén, és eleget tudnak tenni a jó képességű csoport kívánalmainak.
A témakörök szerteágazóak, reflektálnak az iskolarendszer hiányosságaira, napjaink kihívásaira, így kap helyet a robotika, az egészségtudatosság-testmozgás, a művészet, a beszéd és előadásmód, a pénzügyi ismeretek, a tudományos gondolkodás.
Ezen területek a mai oktatásban a tapasztalatok szerint, ha egyáltalán terítékre kerülnek, akkor vagy alulreprezentáltak, vagy nem a gyerekek igénye, tudása szerint oktatják őket, pedig fontos hatással vannak a mindennapi életre. Egy igen aktuális példát kiragadva, az önálló, kritikus gondolkodás elsajátítása napjaink kulcskompetenciájának számít, hiszen az információ szűretlenül és tömegével áramlik mindenkire, amit gyorsan és hatékonyan kell szelektálni. El kell tudni különíteni az interneten terjedő álhíreket és a mind elterjedtebb „alternatív igazságokat” a tudományosan bizonyított, sok száz év próbáját kiállt tényektől – oltások, chemtrail, homeopátia, csak hogy néhány divatos trendet említsünk.
A foglalkozások célja az, hogy a diákok olyan ismeretekre, képességekre tegyenek szert, amelyek a későbbiekben segíthetik őket. Az érvényesíthető, eladható, használható tudás átadása, elsajátítása járul hozzá a sikeres érvényesüléshez. A projektalapú kurzusunk célja tehát elszakadni, túllépni a szaktárgyi tudás egyszerű átadásán. Helyette a kognitív sémák elsajátítása, a kreativitás kibontakoztatása, végső soron a kritikai gondolkodás, a metakogníció internalizálása – azaz a diákok saját gondolkodási mechanizmusainak megismertetése, felismertetése a célunk, amely lehetővé teszi azok hatékonyabb használatát.
A témakörök szerteágazó mivolta a kompetenciák, az idegrendszeri és a lelki háttér egyidejű erősítését szolgálja, hogy ekképp fejlessze komplex módon a teljes személyiséget. Így ismeretek, képességek elsajátítására éppúgy van mód, ahogy mozgás, művészet révén az idegrendszeri háttér erősítésére, vagy többek közt a szellemi közeg révén a lelki háttér fejlesztésére.
A várható eredmények
A szakmai program célja, hogy a programba bekerülő gyerekek már a Mensa Suli+ első évének végére önállóan gondolkodó, a problémamegoldások során több szempontot figyelembe vevő, magabiztosabban és tudatosabban megnyilvánulni képes gyerekekké váljanak. A foglalkozásokon nem kész megoldásokat kapnak, hanem lehetőséget a megismerésre és a felfedezésre. Elindulnak az önszabályozó tanulás útján, megtapasztalnak különböző tanulási lehetőségeket, útvonalakat. Fejlődik a kritikai gondolkodásuk, szélesedik a látókörük, újszerű módszertannal átadott gyakorlati ismeretekre tesznek szert. A gyerekek az iskolán kívüli tanulói csoportban, hozzájuk hasonló, kiemelkedő intellektusú tanulók között új barátokra, hasonló típusú gyerekek közösségére találhatnak, ami ellensúlyozhatja esetleges beilleszkedési nehézségeiket az iskolai környezetben, és reálisabb lesz az énképük. A program hatására a gyerekek minden bizonnyal motiváltabbak lesznek az iskolai tanulás során is, ráadásul, ha kevésbé sikeresek vagy alulteljesítenek az iskola által értékelt tehetségterületeken, akkor egy más, a képességeiket értékelő környezet sokat segít a pozitív énképének kialakításában.
Know-how A Mensa Suli+ projekt első két éve után a felhasznált módszerek, kialakult gyakorlatok, tapasztalatok alapján létrehozott módszertani anyag („know-how”), amely segítségül, sorvezetőül szolgál a további Mensa Sulik szervezéséhez. Nem óráról órára lebontott, konkrét ütemtervet hoztunk létre, hanem egy általános módszertani útmutatót, amely alapján a helyi igényekhez, adottságokhoz lehet igazítani a helyi tehetséggondozó tanfolyam megszervezését, lebonyolítását. A Mensa összekapcsolja az ország különböző területein élő résztvevőket egy tehetséggondozó hálózatban, biztosítva az információáramlás és a tapasztalatcsere lehetőségét.